2012. december 10., hétfő

A windows 8 első hónapja

Bár Magyarországon nem fogadták túl melegen az új operációs rendszert, de nemzetközi szinten hasonló eredményeket ért el, mint a windows7 az első hónapban.

A Microsoft bejelentése szerint az első hónap alatt 40 millió példányt adtak el a windows 8 rendszerből. Persze, hogy pontosan mik tartoznak bele ebbe a 40 millióba nem tudni, a Microsoft nem árulja el. A windows 8 esetében sokat dob a helyzeten az a lehetőség, hogy akik bármilyen jogtiszta windowssal rendelkeznek kb 9000Ft-ért térhetnek át a Windows 8-ra január végéig. Ez sokkal olcsóbb, mint az eddigi verziók frissítési ára.
A szép eredmények ellenére is látható, hogy a windows 8 nem győzte meg a korai felhasználókat.

Surface Pro

A Surface Pro, teljes hivatalos nevén: Surface with Windows 8 Pro, egy Intel Core alapú táblagép, amely januárban (a pontos dátumot még nem lehet tudni) kerül piacra. Két verzióban lehet majd kapni, 64 gigabájtos háttértárral ez esetben 900 dollárért vagy 128 gigabájtos háttértárral 1000 dollárért.


A táblagéphez extraként be lehet szerezni a touch cover vagy type cover billentyűzetet.
A gép kijelzője fullHD felbontású, 10,6 hüvelyk átmérőjű. Ujjal és érintőceruzával is lehet használni.
De a Microsoft elismerte, hogy a surface RT-hez képest feleakkora lesz az akku üzemideje, körülbelül 3-4 óra.

Forrás: Nem lett rossz a Windows 8 első hónapja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése